A kamionoktól és a hajóktól félnek leginkább az amerikaiak

Vágólapra másolva!
A szeptemberben bevezetett páratlan biztonsági intézkedéseknek köszönhetően jelenleg viszonylag kicsi a veszélye, hogy terroristák gépeket térítenének el, vagy Amerikát légitámadás érhetné - jelentették ki a CIA vezetői. Az már inkább félő, hogy országhatáron belül tartózkodó terroristák hajókkal vagy kamionokkal támadnak.
Vágólapra másolva!

Már nem a repülők szerepelnek elsősorban az amerikaiak rémálmaiban mint a terrortámadások elkövetésére legalkalmasabb járművek. Ugyanúgy félnek a hajóktól, kamionoktól, autóktól, mert ezekkel az országon belül, a határőrök kijátszása nélkül lehet támadásokat intézni különböző célpontok, épületek ellen.

Erről a CIA munkatársai számoltak be a sajtónak a szeptemberi terrortámadások után pontosan négy hónappal. A hírszerzés megerősítette, hogy először az ország története során, a légi közlekedésben bevezetett komoly biztonsági intézkedéseknek köszönhetően, valóban nagyobb esélye van a szárazföldi támadásnak, mint a repülők eltérítésének vagy annak, hogy légitámadás éri Amerikát.

A CIA ezért azt javasolja, fordítsanak nagyobb összeget arra, hogy meg tudják védeni az amerikai nagyvárosokat az országhatárokon belül tartózkodó terroristáktól. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI épp pénteken jelentette be, hogy Jeb Bush floridai kormányzó - George Bush elnök fivére - ellen tervezett merényletet hiúsított meg, amelynek kitervelői egy kisteherautón elhelyezett pokolgéppel hajtották volna végre a támadást.

Korábban:

Bush fivére ellen tervezett merényletet akadályoztak meg