Leállították a názáreti mecset építését

Vágólapra másolva!
Az izraeli kormány szerdai ülésén az évek óta épülő názáreti muzulmán imaház építésének azonnali leállításáról döntöttek. A hivatalos magyarázat szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a Vatikán régóta ezt követeli az izraeli vezetéstől.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormány szerdán azonnali hatállyal leállíttatott mindenféle munkálatot annak a názáreti mecsetnek az építkezésén, amelynek felépítésére hosszas huzavona után még 1999-ben adott engedélyt az akkori izraeli vezetés. A félkész mecset Názáretben, a kereszténység egyik legjelentősebb zarándokhelyének, az Angyali Üdvözlet templomának a tőszomszédságában áll.

A döntést Ariel Saron kormányának szerdai ülésen hozták, és a helyi katonai rádió szerint azzal indokolták, hogy a Szentszék régóta és folyamatosan követeli a muzulmán imaház építésének leállítását. Erről a Haaretz című izraeli internetes lap számolt be. A cikk arról szól, hogy a jelenlegi vezetés annak ellenére állíttatta le az építkezést, hogy két korábbi kormány szabad utat adott annak. A politikusok azonban azt mondják: a helyzet azóta megváltozott, túlságosan megerősödött az iszlám Izraelben, és túl sok atrocitás éri a keresztényeket az országban.