Arafat vizsgálatot indít a fegyverszállítmány ügyében

Vágólapra másolva!
A Palesztin Hatóság bejelentette: vizsgálatot indít azon feltételezések ügyében, hogy az Izrael által a Vörös-tengeren lefoglalt fegyverszállítmányt palesztinok rendelték volna meg.
Vágólapra másolva!

A vádat tagadta Jasszer Arafat palesztinvezető, ám egy magas rangú tisztségviselő később úgy nyilatkozott: Arafat belső vizsgálóbizottságot küldött ki és megígérte, hogy mindenkit megbüntet, akiről kiderül, hogy része lehetett az ügyben. Sharon izraeli miniszterelnök azt közölte: mindez azt bizonyítja, amit Izrael régóta tudott, hogy Arafat a nemzetközi terrorizmus kulcsembere. Palesztin részről viszont Szaeb Erekat főtárgyaló azzal vádolta meg Sharont, hogy az ügyet más célokra használja fel: arra, hogy kiszélesítse az Arafat és a Palesztin Hatóság elleni kampányát.

A teherhajót izraeli kommandók szállták meg, a kapitányt és a legénységet letartóztatták. A hajó kapitánya izraeli börtönéből azt üzente ki újságíróknak, hogy a Palesztin Hatóság munkatársaitól kapta utasításait- írja a BBC.