<P class="MsoNormal">Öt halottja van egy vajdasági robbanásnak

Vágólapra másolva!
A magyar határtól 12 kilométerre fekvő vajdasági településen öt ember életét vesztette és 19 megsebesült, amikor egy féri kezében felrobbant egy pokolgép. Egyelőre nem tudni, hogy véletlenül lépett-e működésbe a szerkezet.
Vágólapra másolva!

A Vajdaságban, az észak-bánáti Törökkanizsán (Novi Knezevac) öt ember életét vesztette és 19 megsebesült, amikor pokolgép robbant egy férfi kezében egy kávéházban. Az eset még vasárnap éjfél előtt történt a magyar határtól 12 kilométerre fekvő vajdasági településen, de a belgrádi tömegtájékoztatás csak hétfő este adott róla hírt.

A Beta belgrádi hírügynökség úgy tudja, hogy négy személy a helyszínen életét vesztette, az ötödik áldozat kórházba szállításkor halt bele sebesüléseibe. A Tanjug négy halálos áldozatról írt. Az áldozatok között van az a férfi is, akinek kezében működésbe lépett az egyelőre ismeretlen eredetű robbanószerkezetet.

A súlyosan megsebesült négy személyt az újvidéki kórházba szállították, a többi sebesültet a helyszínen látták el az orvosok. A halálos kimenetelű incidens hátteréről annyit tudni, hogy a férfi, akinek a kezében felrobbant a pokolgép, kártyázás közben szóváltásba keveredett partnerével. Azt nem tudni, hogy a férfi szándékosan hozta-e működésbe a pokolgépet, vagy véletlenül következett be a detonáció.

A Beta úgy értesült, hogy a rendőrség gondatlanság miatt elkövetett emberölésként kezeli az ügyet. A halált okozó férfi korábbról ismert volt a rendőrség számára. Az esetet a kikindai és a szerbiai köztársasági rendőrség vizsgálja.