Halálra ítéltek három terroristát Törökországban

Vágólapra másolva!
Halálra ítélt három iszlám szélsőségest hétfőn egy török bíróság. Gyilkosságokban való részvétellel vádolták őket, amelyekkel az lett volna a céljuk, hogy megdöntsék a jelenlegi alkotmányos rendszert, és ehelyett iszlám rendszert hozzanak létre Törökországban.
Vágólapra másolva!

A meggyilkolt személyek olyan török értelmiségiek voltak, akik határozottan hirdették az állam és a vallás szétválasztásának fontosságát: Ugur Mumcu újságíró, Ahmet Taner Kislali újságíró, volt miniszter, valamint Bahriye Ucok és Muammer Aksoy egyetemi tanárok. Ez az elv az I. világháború után létrejött modern török állam egyik alapját jelenti - ugyanakkor az iszlám szélsőségesek éppen ennek megszüntetéséért, a vallás dominanciájának elismertetéséért küzdenek.

Tizenöt másik vádlottat három év kilenc hónaptól tizennyolc év kilenc hónapig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, négy embert pedig bizonyítékok hiányában felmentettek. Mindannyian fellebbezhetnek a büntetés ellen.

A halálbüntetést egy nemrégiben elfogadott alkotmányreform megszüntette Törökországban, s ebből a szempontból egyedül a háborús időkben elkövetett bűncselekmények, illetve a terrorista akciók számítanak kivételnek. A mostani eset a török jogalkalmazás szerint ez utóbbi kategóriába tartozik, így azután a halálbüntetés kiszabása nem jogellenes. Ilyen büntetést 1984 óta egyetlen esetben sem hajtottak végre az országban.

A vádlottakat, Ferhan Özment, Rüstü Aytufant és Necdet Yükselt egy évvel ezelőtt, egy nagyszabású rendőrségi akció során fogták el: a vád szerint szerepük volt a négy neves török értelmiségi meggyilkolásában még a kilencvenes években. A nyomozás során a hatóságok többször céloztak arra, hogy az őrizetbe vetteket a háttérből Irán támogatta: a teheráni kormányzat azonban határozottan cáfolta, hogy támogatná a törökországi iszlám szélsőségeseket, illetőleg a török uralom ellen küzdő kurdokat.