Ezerötszáz embert evakuáltak Ausztráliában

Vágólapra másolva!
A Sydneytől 200 kilométerre délre fekvő Shoalhaven körzetben több mint 1500 embert kellett kitelepíteni otthonából a hetek óta tomboló tűz miatt. Ugyanakkor javult a helyzet a Sydney közelében, mivel hatalmas eső zúdult Ausztrália délkeleti részeire.
Vágólapra másolva!

Miközben Sydneytől északra és nyugatra hatalmas esőzések segítik a két hete tomboló bozóttüzek ellen küzdő tűzoltók munkáját, addig a négymilliós ausztrál nagyvárostól 200 kilométerre délre fekvő Shoalhaven körzetben tovább pusztít a tűz. A lángtenger miatt hétfőn több mint 1500 embert kellett kitelepíteni otthonából. Cudmirrah, Berrara és Fisherman,s Paradise településeken a hatóságok azután rendelték el a kitelepítést, hogy az erős széllökésekkel kísért tűz egy kilométerre megközelítette a lakóházakat. A shoalhaveni tűzoltóság egyik illetékese elmondta: a tűz rendkívül gyorsan terjed, és a szakemberek nem tudnak olyan módszereket alkalmazni, amelyekkel meg lehetne akadályozni, hogy a tűz elérje a lakott területeket.

Az AFP jelentése szerint hétfőre virradóra hatalmas eső zúdult Ausztrália délkeleti részeire. A nagy mennyiségű csapadék számos tűzfészket kioltott a Sydney közelében húzódó Blue-hegységben, lélegzetvételnyi szünethez juttatva ezzel a lángok ellen harcoló tűzoltókat.

Az Ausztrália déli részén két hete tomboló tűzvész eddig közel egymillió hektáron perzselt fel mindent, a lángok 160 épületet semmisítettek meg. Az Új-Dél-Wales államban pusztító erdő- és bozóttüzek legalább felét szándékos gyújtogatás idézte elő: a hatóságok eddig huszonhat gyújtogatót vettek őrizetbe, közülük tizenhét gyereket.

Korábban:

Állatok ezrei pusztulnak el az ausztráliai tűzvészben