Másfélezer katona őrzi majd a tálib hadifoglyokat

Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg személyi állományának mintegy 1500 tagját küldi a kubai Guantanamo katonai támaszpontra, ahol a tervek szerint az al-Kaida terroristaszervezetének elfogott embereit és a szélsőséges tálibokat fogják őrizni. A hírt vasárnap a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője jelentette be.
Vágólapra másolva!

A katonák feladata az lesz, hogy az amerikai tengerészet kubai támaszpontján börtönt építsenek az Afganisztánban elfogott iszlám szélsőségeseknek, ahol maximális biztonsági intézkedések között tartják majd őket fogságban. A rabokat tíz napon belül szállítják a támaszpontra.

A börtön először csupán körülbelül száz, később azonban akár kétezer foglyot is elszállásolhat majd. Az első ezer katona már vasárnap elindult a bázisra, míg további ötszáz követi majd őket az elkövetkezendő hetekben.