Újfajta büntetés vár a gyújtogatókra Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Az bozóttüzektől sújtott ausztráliai Új Dél-Wales állam kormányzata kötelezővé kívánja tenni, hogy a bizonyítottan bűnös gyújtogatók menjenek el a kórházakba, és ott találkozzanak megégett, megsebesült áldozataikkal. Az intézkedést azért is tartják elengedhetetlennek, mert az eddig letartóztatottak közül a legtöbben 16 év alatti fiatalok.
Vágólapra másolva!

Az ország történetében a mostani erdő- és bozóttüzek a legsúlyosabbak - mondta Új Dél-Wales kormányának egyik minisztere, a pusztító tűzvész tizenharmadik napján. Szombaton is több mint nyolcvan, hatalmas tűzfészek volt a tartományban - jelentette a BBC. A helyi kormányzat rendkívüli, új büntetések bevezetését készíti elő a gyújtogatókkal szemben.

Eddig huszonöt embert vettek őrizetbe szándékos gyújtogatás gyanújával - közülük tizenöt 9 és 16 év közötti gyermek. Az új büntetésformák értelmében a bizonyítottan bűnös gyújtogatókat arra köteleznék, hogy felkeressék a kórházakat és a saját szemükkel lássák: milyen szörnyű sérüléseket szenvedtek a bozóttüzek áldozatai - írja a BBC.

Új Dél-Wales miniszterelnöke, Bob Carr szerint az, hogy a bűnös gyújtogatóknak el kell beszélgetniük az áldozatokkal és a kórházi orvosokkal, olyan megrázó élmény lesz számukra, amely minden bizonnyal egy életre elveszi a kedvüket a gyújtogatástól. A miniszterelnök szerint nem használna, ha a gyerekeket csupán rács mögé zárnák, a cél az, hogy megváltoztassák viselkedésüket.

A tűz eközben még mindig több ezer otthont fenyeget. A lángok eddig félmillió hektárnyi bozótost pusztítottak el, bennük több tízezer őshonos vadállatot. A tűzvész az állatok közül a koalákat érinti a leginkább, mert természetes lakóhelyük Sydney környékén most hamutengerré vált. A lángok megtizedelték a legfontosabb táplálékot nyújtó eukaliptusz-erdőket, ezért a koalákra éhínség vár. A tüzek következtében a légkörbe jutó hamut és pernyét a 2200 kilométerre fekvő Új Zélandon is észlelték már.