Újabb tűzpárbaj a kasmíri határon

Vágólapra másolva!
Heves tűzpárbajt vívtak hétfőre virradóra indiai és pakisztáni katonák a vitatott hovatartozású Kasmírt megosztó fegyverszüneti vonal mentén. Az összecsapásban egy indiai katona meghalt és öt súlyosan megsebesült.
Vágólapra másolva!

A tűzpárbaj hevessége az indiai Dzsammu és Kasmír tartomány téli fővárosától, Dzsammutól 80 kilométerre nyugatra fekvő Pallanvalla körzetében volt a legnagyobb. A környékről több mint ezer embert - 150-200 családot - telepítettek át biztonságosabb területre vasárnap este óta. A névtelenül nyilatkozó illetékes szerint a pakisztáni katonák nyitottak tüzet minden előzmény nélkül. Az éjszakai lövöldözés az utóbbi négy hónap legsúlyosabb összecsapása volt a körzetben.

A két szomszédos atomhatalom között a hónap közepe, az indiai parlament elleni támadás óta növekszik a feszültség. Az újdelhi kormány szerint a merényletért, amelyben az elkövetőkkel együtt 14 ember vesztette életét, Pakisztán által pártfogolt iszlám terrorcsoportokat terhel a felelősség. A közös határon mindkét ország csapatokat vont össze, és több tűzpárbajt vívtak a múlt héten.

Fokozódó indiai nyomásra a pakisztáni hatóságok vasárnap este Iszlámábádban letartóztatták a Laskar-i-Taiba szélsőséges iszlám szervezet múlt héten lemondott vezetőjét. A főiskolai tanárként dolgozó Háfiz Szajedet erőszakra uszító beszédeiért vették őrizetbe a belügyminisztérium közleménye szerint. India két szélsőséges csoportot, a Laskar-i-Tabiát és a Dzsais-i-Mohammadot, valamint a pakisztáni titkosszolgálatot (ISI) tartja az indiai parlament elleni támadás végrehajtójának, illetve értelmi szerzőjének. Az újdelhi kormány előremutatónak nevezte Szajed letartóztatását, hozzátéve: amennyiben a hír igaznak bizonyul. A pakisztáni biztonsági erők már a múlt héten bejelentették, hogy a Dzsais-i-Mohammad vezérét, Maszúd Azhart indiai kérésre letartóztatták.

Újdelhi több, indiai területen elkövetett bűncselekmény tettesének kiadatását kéri Pakisztántól. A neveket felsoroló listát átadta az iszlámábádi hatóságoknak - jelentette be az indiai igazságügyi miniszter egy televíziós műsorban. "A terroristák és bűnözők átadása az indiai igazságszolgáltatásnak jelentős mértékben növelné a két kormány közötti párbeszéd valószínűségét" - idézte a minisztert hétfőn az ITAR-TASZSZ. Korábbi kiszivárogtatás szerint a lista 30 nevet tartalmaz. A felsorolásban szerepelnek a szélsőséges iszlám csoportok vezetői és öt légi kalóz, aki 1999-ben az afganisztáni Kandahárba térített egy indiai utasszállítót.

Újdelhi arra hivatkozva utasítja el Pakisztán indítványát, amely szerint a két ország vezetője tárgyalóasztal mellett keressen megoldást a vitás kérdésekre, hogy az iszlámábádi hatóságok nem lépnek fel hatékonyan a pakisztáni székhelyű szélsőséges iszlám csoportokkal szemben. Az indiai külügyminisztérium szerint Pakisztán mostanáig csak "látszatintézkedéseket" hozott a nemzetközi közösség "megtévesztésére".