Kettészakadhat Afganisztán

Vágólapra másolva!
Az Afganisztán jövőjével foglalkozó németországi konferenciáról kivonult Abdel Kadir, Nangahar tartomány kormányzója. A tádzsik-pastu ellentét a harctéren is kezd kiütközni, Kandahár sorsát illetően.
Vágólapra másolva!

A majdani hatalmi szervek létrehozása terén mutatkozó biztató haladással párhuzamosan negatív hangok is hallatszanak az Afganisztán jövőjével foglalkozó petersbergi ENSZ-konferenciáról.

Ennek jeleként pénteken reggel elhagyta az értekezlet színhelyét Abdel Kadir, Nangahar tartomány kormányzója. Kadir távozását megerősítette az Északi Szövetség delegációvezetője, Junisz Kanuni, magyarázattal vagy indoklással azonban adós maradt.

Berlinbe eljutott információk szerint a pastu nemzetiséghez tartozó Kadir előző nap egy interjúban elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, ahogyan nemzetisége az Északi Szövetség delegációján belül, illetve a petersbergi tanácskozáson képviselteti magát.

A tálibok fölött fényes katonai sikereket arató Északi Szövetség számít a legjelentősebbnek és legbefolyásosabbnak a Petersbergen tanácskozó négy küldöttség közül. A szövetségre a tádzsikok és üzbégek túlsúlya a jellemző; pastuk és hazarák jóval kisebb arányban találhatók soraiban. Ennek megfelelően az északiak 12 fős delegációjában csupán három pastu nemzetiségű akad.

Kadir állítólag amiatt kapott hajba a tádzsik Kanunival, hogy kevesellte a majdani átmeneti tanácsba bekerülő pastu küldöttek létszámát.

A tádzsik-pastu vetélkedés a harctéren is kezd kiütközni. Ennek jeleként a tálib erők utolsó nagy bázisa, Kandahar körül élő pastu törzsek vezérei óva intették az Északi Szövetség előrenyomuló csapatait attól, hogy megostromolják a várost. Kandahart a pastu harcosoknak kell felszabadítaniuk - hangzott a tádzsik hadvezetéshez intézett figyelmeztetés.

A két legjelentősebb népcsoport éleződő ellentétei előrevetítik az ország esetleges kettészakadásának a veszélyét - mutatnak rá megfigyelők. Afganisztán lakosságán belül a pastuk mintegy 40, a tádzsikok mintegy 30 százalékot képviselnek. Előbbiek főként a déli, míg utóbbiak az északkeleti országrészben élnek.