Tömegsírt találtak Lembergben

Vágólapra másolva!
Tömegsírt találtak egy lembergi temetőben, amelyben feltehetően a bolsevik megtorlások áldozatai nyugszanak.
Vágólapra másolva!

Jaroszlav Szteckij, a lembergi (Lvov) városi levéltár igazgatója keddi sajtótájékoztatóján közölte: az Ukrán Nők Országos Ligájának képviselői, akik a Janivszki temetőben lévő néhány sír rendbetételére készültek, azzal a kéréssel fordultak hozzá, nézzen utána, a temetői könyvekben nem maradt-e nyoma a temetésekre vonatkozó feljegyzéseknek. A levéltári igazgató szerint november 20-án az egyik ilyen könyvben egy feljegyzést találtak, amely három börtön foglyainak 1941. július 2. és 5. közötti tömeges eltemetéséről tanúskodik. Az időpontok arra utalnak, hogy a névtelen sírokban a bolsevik terror áldozatai nyugszanak, miután a szovjet csapatok éppen ekkor hagyták el Lemberget - közölte.