Solana az EU üzenetével érkezett Belgrádba

Vágólapra másolva!
Javier Solana belgrádi látogatásán három pontban fogalmazta meg az Európai Unió álláspontját a jugoszláv szövetség jövőjéről: Brüsszel támogatja a föderáció fennmaradását, ellenzi Montenegró különválását, és azt szorgalmazza, hogy akinek módjában áll, segítse a szövetségi állam megőrzését.
Vágólapra másolva!

Nebojsa Covic szerb miniszterelnök-helyettes, miután Belgrádban tárgyalt az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, elmondta, hogy jugoszláv részről két lehetőséget látnak Jugoszlávia jövőjével kapcsolatosan: a szövetségi viszonyok újrafogalmazását, illetve - ha ezt Montenegró és elnöke, Milo Djukanovic nem fogadja el - a népszavazás megrendezését "bizonyos szabályok szerint". Covic hozzátette, hogy most minden Djukanovic döntésén múlik.

A szerb politikus szerint Solana részéről elhangzott egy olyan javaslat is, amely szerint 2005-2006-ban rendezzék a felvetődő kérdéseket, és addig a szövetség "bizonyos kiigazításokkal" maradjon meg a mai formájában. Covic elvetette ezt a javaslatot, mondván: az olyan mintha szőnyeg alá sepernék a problémákat. A politikus közölte, hogy Belgrád számára nincs három, hanem csak az említett két lehetőség: a szövetségi viszonyok átalakítása vagy a referendum megrendezése Montenegróban.

Covic emlékeztetett arra, hogy a belgrádi álláspont szerint a szövetség jövőjével kapcsolatos kérdéseket a jövő év márciusáig-áprilisáig kell tisztázni.