Német kontingens indult Afganisztán felé

Vágólapra másolva!
Hétfő délben útnak indult kelet felé az afganisztáni béketeremtésben részt vevő német katonák első csoportja. A ramsteini amerikai légi támaszpontról nem sokkal 12 óra után három Transall óriásgép indult útnak.
Vágólapra másolva!

A gépek fedélzetén összesen 26 tonna, a közép-ázsiai országban állomásozó amerikai csapatoknak szánt felszerelés és tucatnyi német katona utazott a törökországi Incirlikbe. Az ottani NATO-támaszpontról amerikai gépek viszik tovább a rakományt Kabulba.

A Luftwaffe 62. számú szállító ezredének kötelékébe tartozó Transall repülőgépek ingajáratban közlekednek Ramstein és Incirlik között; a német-amerikai légihíd helyi forrás szerint két hónapig fog működni. Az ezredparancsnok az ARD televízióban elmondta: a légierő főnökségétől érkezett parancs értelmében német katonák csak Incirlikig kísérik a szállítmányokat.

"Megbízásunk csak a Ramstein-Incirlik útvonalra érvényes. Afganisztán nem szerepel a parancsban, legalábbis egyelőre nem. Hogy eljutnak-e német katonák is Afganisztánba, az nagymértékben függ az ottani helyzet alakulásától. Egyelőre azonban ez nem tűnik valószínűnek" - mondta a parancsnok, akinek nevét az ARD biztonsági okokra hivatkozva nem közölte.

A Bundeswehrtől kapott tájékoztatás szerint a hétfőn felszállt gépek fedélzetén gyapjútakarók és gyógyszerek voltak. Később szóba jöhet amerikai segélyszállítmányok továbbítása is a német Transall gépekkel. Annak lehetőségéről, hogy esetleg lőszer vagy katonai felszerelés is bekerülhet-e a Luftwaffe gépeibe a ramsteini amerikai bázison, a Bundeswehr illetékesei nem akartak nyilatkozni.

A légihíd hétfői megnyitásával egyidejűleg a köln-wahni katonai repülőtéren megkezdődött egy kórházzá átalakított német Airbus felkészítése sebesültek Afganisztánból történő evakuálására.