Gorbacsov kórházba került

Vágólapra másolva!
Kórházba került hétfőn Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, közvetlenül azután, hogy az új egységes orosz szociáldemokrata párt élére választották.
Vágólapra másolva!

A 70 éves Gorbacsov szokványos egészségügyi kontrollra érkezett egy moszkvai klinikára, orvosai azonban nem voltak elégedettek egészségügyi állapotával, ezért egy hosszabb kivizsgálásra tartották bent. A nevével fémjelzett alapítvány azt közölte, hogy egészségének megromlása fáradtsággal hozható összefüggésbe. Gorbacsov az elmúlt időszakban Japánban és Dél-Koreában járt, majd az orosz szociáldemokrácia egyesítő kongresszusát szervezte nagy energiával.