Vége a férfiuralomnak Törökországban

Vágólapra másolva!
A török kormány új törvénye alapján a nők végre megszabadulhatnak férjük fennhatósága alól. A török asszonyok mostantól férjük hozzájárulása nélkül is vállalhatnak munkát, sőt beperelhetik férjüket, amennyiben az házasságtörést követett el. A női szervezetek ugyanakkor elégedetlenek a törvénnyel, mivel szerintük nem tesz eleget a nők jogainak elismertetéséért.
Vágólapra másolva!

75 évvel azután, hogy Törökországban az iszlám törvények helyébe hivatalosan is a világi törvénykezés lépett, a nőknek is egyenlő jogokat biztosító törvényt hozott a török kormány.

Az új, 2002. január 1-ével hatályba lépő törvény szerint véget ér a férfiak felsőbbrendűsége a török otthonokban.

A határozat értelmében a török nők mostantól férjük hozzájárulása nélkül is vállalhatnak munkát, házasságtörés esetén pedig beperelhetik a férjüket. A házas asszonyok ezentúl megtarthatják lánykori nevüket, és a családi ügyekkel kapcsolatos kérdésekben is nagyobb döntéshozatali jogra számíthatnak.

Az új törvény azonban vegyes fogadtatásra talált a nők között. Több mint száz női szervezet egy közös nyilatkozatban fejezte ki elégedetlenségét, mely szerint a törvény nem tesz eleget a nők jogainak elismertetéséért.

Sokak szerint az új törvény kevés ahhoz, hogy a nők egyenjogúságát biztosítsa, először inkább arra lenne szükség, hogy az emberek gondolkodásmódja változzon meg - írja a BBC.