Többszáz tálib katona megadta magát Kunduzban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb négy tálib harcosokkal teli teherautó hagyta el az Északi Szövetség által ostromlott Kunduzt. A teherautók kelet felé haladt, ahol az Északi Szövetség állomásozik, hogy a tálib harcosok megadják magukat. A harcosok fegyvereiket is átadják.
Vágólapra másolva!

A CNN információi szerint a magukat megadó fegyveresek között van két magas rangú tálib vezető is, akik teljes csapatukat magukkal vitték. Az Északi Szövetség úgy tudja, tőlük nemcsak a fegyvereket kapják meg, hanem gránátokat, tüzérségi felszereléseket is.

Az Amerika által támogatott Északi Szövetség vezetői szerint Kunduz nyugati felében, körülbelül 48 kilométerre Mazari Sariftól, mintegy 600 tálib fegyveres készül megadni magát.

Ellentmondó hírek érkeztek arról is, hogy arab, csecsen, pakisztáni és üzbég katonák - a tálibok kemény magja - is vannak a magukat megadók között. Ennek azért lenne jelentősége, mert a külföldiek lojálisak Oszama bin Ladenhez, és várhatóan utolsó csepp vérükig védeni fogják Kunduzt.

Az Északi Szövetség közölte: ha nem adják meg magukat a tálibok, lerohanják Kunduzt, a fegyvereseket pedig megölik vagy bebörtönzik. Az Északi Szövetségnek körülbelül 30 ezer fős csapata állomásozik a tálibok erődítményének számító Kunduz körül. Szombaton tankokkal, többszáz fős csapatokkal közelítették meg a várost, hogy amint megkapják a jelet, támadjanak.

[origo]