Gorbacsov megszelidítené a kapitalizmust

Vágólapra másolva!
Egy új politikai tömörülés élére választották meg Mihail Gorbacsovot, aki szerint Oroszországnak a NATO társult tagjává kellene vállnia.
Vágólapra másolva!

Az egykori szovjet elnököt szombaton elnökévé választotta a Oroszországi Szociáldemokrata Párt. Mihail Gorbacsov az alakuló kongresszuson harmadik utas politizálást ígért, és támogatta a jelenlegi orosz elnök, Vlagyimir Putyin külpolitikáját.

Az Oroszországi Szociáldemokrata Párt Gorbacsov saját baloldali pártjának, és Konsztantyin Tyitov szamarai kormányzó szocdem pártjának egyesülésével jött létre. A vezető posztokon ők ketten osztoznak.

A kongresszuson Gorbacsov kifejtette, hogy az új párt kompromisszumos álláspontot vall a kapitalizmus kérdésben. "A baloldal azt hiszi, hogy a tőke abszolút rossz, a jobboldal pedig úgy véli, hogy az a történelem végső célja. A szociáldemokraták nincsenek a tőke ellen, de ellenzik a vadkapitalizmust" - idézte Gorbacsovot - az Interfax hírügynökség. A külpolitikával kapcsolatban Gorbacsov felvetette, hogy Oroszországnak a NATO társult tagjává kellene válnia.