Még mindig kérdéses Kunduz sorsa

Vágólapra másolva!
Az afganisztáni tálib-ellenes szövetségtől származó hírek szerint a tálib parancsnokok csütörtökön beleegyeztek abba, hogy beengedik az Északi Szövetség egységeit Kunduzba és feladják az ostromlott északi várost.
Vágólapra másolva!

A szövetség harcosai, akik feltehetően nem értesültek még erről a hírről, támadást intéztek rakétavetőkkel, tüzérségi fegyverekkel és harckocsikkal a tálib állások ellen Kunduztól keletre. Ugyancsak támadták a város repülőterét is.

A megállapodás szerint, amelyről a szövetség által birtokolt Mazari-Sarifban tárgyaltak, az afgán harcosoknak szabad elvonulást biztosítanak, ugyanakkor az Oszama bin Ladenhez hű arabokat, pakisztániakat és más külföldieket táborokban gyűjtik össze, amíg az Egyesült Államok vezette koalíció és a létrehozandó új afgán kormány eldönti, mi legyen velük. Washington ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az al-Kaida terrorszervezet gyanúsított tagjait ne engedjék szabadon semmilyen megállapodás értelmében.

A szövetség szóvivője az amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy mintegy 5000 harcost küldenek Kunduzba vélhetően szombaton, hogy ellenőrizzék a tálibok megadását.