Bonnban tartják az Afganisztán-konferenciát

Vágólapra másolva!
Mégsem a német fővárosban, hanem a Bonn közelében fekvő Petersbergen rendezik november 26-ával kezdődően az Afganisztán jövőjét megvitató nemzetközi ENSZ-értekezletet - közölte szerdán este a német külügyminisztérium szóvivője.
Vágólapra másolva!

A választás minden bizonnyal azért esett a bonni kormányzás évtizedeiben is kedvelt tanácskozási színhelyre, mert ott maximálisan biztosítható a zavartalanság. A Rajna jobb partján, az egykori nyugatnémet fővárossal szemközti hegyen található kastély csak egyetlen közúton közelíthető meg. Így annak lezárásával szavatolható, hogy illetéktelen személyek (akár kíváncsi újságírók is) ne juthassanak az értekezlet helyszínének a közelébe. A rendőrkordon ugyanakkor nem okoz fennakadást a környék forgalmában, ami egy berlini helyszín - például a külügyminisztérium - esetében nem lenne elmondható.

A petersbergi konferencián, amelynek berlini állítás szerint Németország csupán "keretet biztosít", de nem szervezője annak, lehetőleg minden afganisztáni etnikum képviseltetheti magát, kivéve a tálibokat. Német források 50-70 résztvevőre számítanak.