Ukrajna nem segítette a terroristákat

Vágólapra másolva!
Az ukrán külügyminisztérium kedden elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint Ukrajnának köze lett volna olyan laboratóriumi berendezések szállításához, amelyeket állítólag az al-Kaida terrorszervezet használhatott fel.
Vágólapra másolva!

Ihor Dolhov, a külügyminisztérium szóvivője Kijevben, a tárca heti szokásos sajtóértekezletén válaszolt azokra az egyes lapokban napvilágot látott értesülésekre, amelyek szerint 1999-ben Ukrajna állítólag laboratóriumokat szállított volna Afganisztánba vegyi és biológiai fegyverek előállítására. A szóvivő hangsúlyozta: Ukrajna szigorúan betartja a vegyi fegyverek, illetve biológiai és toxikológiai fegyverek tilalmára vonatkozó nemzetközi megállapodásokat.

A volt Szovjetunióban vegyi és bakteriológiai fegyverek kifejlesztésében részt vevő ukrán tudósoknak közel-keleti vegyi és biológiai fegyverprogramokban való esetleges részvételével kapcsolatos kérdésre Ihor Dolhov kifejtette: Michael Moody, az amerikai Vegyi és Biológiai Fegyverzetellenőrzési Intézet elnöke előző napi videós sajtóértekezletén csak annyit közölt, hogy nem zárja ki ukrán tudósok részvételét. Mint mondta, ez csak feltételezés, és mint ilyenhez kell hozzá viszonyulni.

Ihor Dolhov szerint Ukrajna soha nem végzett vegyi és biológiai fegyverek kifejlesztésével, előállításával és felhalmozásával kapcsolatos tevékenységet. Az illetékes ukrán szervek adatai szerint Ukrajnából Afganisztánba semmiféle laboratóriumi felszerelés szállítása, amelyre az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói vonatkoznak, 1999-ben nem történt. Az ukrán fél ezzel kapcsolatban nem is kapott semmiféle hivatalos felkérést - hangsúlyozta a szóvivő.