Londoni tömegtüntetés a háború ellen

Vágólapra másolva!
Tüntetők ezrei vonultak végig tegnap London belvárosán, hogy tiltakozzanak az afganisztáni háború ellen.  A szervezők szerint 50 ezren gyűltek össze a Trafalgár téren, a rendőrség azonban 15 ezerre becsülte a tüntetők számát. a tüntetés békés volt, és senkit sem kellett letartóztatni.
Vágólapra másolva!
Tony Benn, a Munkáspárt balszárnyához tartozó politikust megéljenezték, amikor azt mondta, hogy a tüntetőknek, hogy egy új világbéke mozgalom születésének tanúi. A szónok szerint a háború ténylegesen az olajforrások ellenőrzéséért folyik. A politikus kijelentette, hogy ami Afganisztánban történik az terrorizmus, és ezzel mindenki tisztában van - írja a BBC. "Nagyon jól tuduk, hogy ez a háború az olajforrások megszerzéséért folyik. Azt látjuk, hogy miután a brit imperializmus véget ért, az amerikai imperializmus jön helyette" - mondta a baloldali szónok
A Scotland Yard szóvivője szerint a tüntetés békés volt, és senkit sem kellett letartóztatni.

Paul Marsden, a szintén munkáspárti politikus, aki kemény kritikával illette az afganisztáni bombázásoka, azzal vádolta Tony Blair kormányfőt, hogy megrészegült a hatalomtól. "Újabb erőteljes üzenetet küldtök a Downing Street 10-be, és a Fehér Házba. Nem fogjuk egyszerűen eltűrni, hogy a szeptember 11-i erőszakra újabb, Afganisztánt sújtó erőszak legyen a válasz" - mondta a munkáspárti kormány politikáját bíráló Marsden.