<P class="MsoNormal">Iraknak vannak vegyi fegyverei - állítja az USA

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok szerint Irak biológiai fegyverkezést folytat, jelentette be John Bolton külügyi államtitkár azon a Genovában tartott találkozón, amelyen 144 ország képviselői vettek részt. Bolton szerint Irakon kívül Szudán, Irán, Líbia és Észak-Korea is gyanúsítható azzal, hogy vegyi fegyverek kifejlesztésével foglalkozik.
Vágólapra másolva!

Az USA azok között az országok között tartja számon Irakot, amelyek biológiai fegyverkezéssel foglalkoznak, és ezzel megsértik a nemzetközi egyezményt, jelentette be hétfőn John Bolton, az USA külügyi államtitkára azon a tanácskozáson, ahol annak a 144 országnak a képviselői vettek részt Genovában, amelyek 1972-ben aláírták a biológiai fegyverekről szóló konvenciót.

Bolton hozzátette, hogy Irakon kívül Szudán, Irán, Líbia és Észak-Korea is erősen gyanúsíthatóak azzal, hogy vegyi fegyverkezési programot folytatnak. Irán azonnal visszautasította a vádakat.

Az államtitkár megjegyezte, hogy más országokat is megnevezhetett volna, velük azonban külön-külön fognak beszélni az ügyben.

Condoleezza Rice, George Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap még nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Irak hamarosan Amerika katonai célpontjává váljon - írja a BBC News.

Korábban: