A pilótaiskolák lenyomoztathatják külföldi diákjaikat

Vágólapra másolva!
A törvényjavaslat többek között erősebb pilótakabin-ajtókat tesz kötelezővé a gépeken. Az intézkedés ezen felül szabályozza a reptéri csomagellenőrzők alkalmazásának feltételeit, és előírja a pilótaiskoláknak külföldi diáljaik lenyomozását. A törvény értelmében fegyveres biztonsági őrök utaznak majd a repülőjáratokon.
Vágólapra másolva!

Bush amerikai elnök hétfő reggel írja alá a régóta várt törvényt a légi közlekedés biztonságáról. Az aktusra a Reagan repülőtéren kerül sor Washington külvárosában, ahol az elnök mellett mgjelenik Norman Mineta szállítmányozási miniszter, és Tom Ridge belügyi biztonsági igazgató. A törvény többek között ellenállóbb pilótakabin-ajtókat és fegyveres biztonsági őröket írna elő a repülőgépeken.

Korábban erősen eltért az elnök és a törvényhozás véleménye az ügyben. Az elnök a csomagok átvitsgálását állami alkalmazottakra bízta volna, míg a törvényhozás magánkézbe utalta volna ezt a feladatot. Kompromisszumra múlt hét pénteken jutottak a felek, ennek értelmében az utasok csomagjainak átvizsgálását egyelőre szövetségi alkalmazottak végzik, de öt repülőtéren ezt a feladatot próbaként magánvállalkozóknak adják ki, hogy megvizsgálják: ez a fajta megoldás mennyire hatásos.

Az erre a munkára jelentkezőket biztonsági vizsgálat alá vetnék, és csak amerikai állampolgárokat alkalmaznának. Egy vezető légi biztonsági tisztviselő szerint a washingtoni Dulles nemzetközi légikikötőn jelenleg szolgálatot teljesítő csomagvizsgálók 72 százaléka külföldi állampolgár.

A jövőben szolgálatba álló csomagvizsgálók fizetését is előírja a törvény, mely szerint egy egyszerű vizsgáló bére 35 ezer dollár (kb. 9,1 millió forint), míg egy felügyelőé 52 ezer dollár (kb. 14,8 millió forint) lenne évente.

A szabályozás a szállítási minisztériumban frissen felállított szállítási biztonsági igazgatóságot teszi meg a légi közlekedés biztonságáért felelős szervvé. Ezen felül 2002. december 31-től mindenütt bevezetik a robbanóanyagok jelenlétét kimutató vizsgálóberendezéseket, a számítógépes utasellenőrző rendszer az összes jegyvásárlót vizsgálja majd, ezen felül előírják a pilótaiskoláknak, hogy oktatás előtt nyomozzák le az összes nagyobb repülőgép vezetését tanulni kívánó külföldit - írja a CNN.