Vádat emeltek Milosevic fia ellen

Vágólapra másolva!
Egy szerbiai bíróság csütörtökön vádat emelt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök Marko nevű fia ellen, mert tavaly halálosan megfenyegetett egy ellenzéki aktivistát. Ez az első hivatalos vádemelés a több visszaéléssel is gyanúsított Milosevic fiú ellen.
Vágólapra másolva!

A Milosevic fiú a tulajdonában álló pozarevaci Madonna diszkóban egy láncfűrésszel hadonászva azzal fenyegette Zoran Milovanovicot, hogy miszlikbe aprítja, ha az nem fedi fel a helyi Otpor-sejt alapítóinak, támogatóinak nevét és azt, hogy hol tárolják a Milosevic-ellenes propagandaanyagokat.

A többnyire diákokból alakult Otpor jelentős szerepet játszott a Milosevic-rendszer megdöntésében. Aktivistái látványos megmozdulásokon élesen bírálták az akkori kormányzat önkényes politikáját, az államfőt és családját visszaélésekkel vádolták. Az Otpor tagjait gyakran zaklatta, állította elő a rendőrség.

Ez az első hivatalos vádemelés Marko Milosevic ellen, akire akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság, ha bűnösnek találja. A vádemelés vonatkozik Marko hat társára is.

A Milosevic fiú jelenleg külföldön bujkál. Apja tavaly októberi bukása után napokon belül elhagyta Szerbiát. Jelenlegi tartózkodási helye nem ismert, valószínű, hogy Oroszországban vagy valamelyik másik szovjet utódállamban rejtőzködik.

A 28 éves, kicsapongó életmódjáról ismert Marko ellen más ügyekben is nyomoznak a hatóságok. Cigaretta- és olajcsempészettel, illegális fegyverkereskedelemmel gyanúsítják.