Feltételezett IRA-terroristákat tartóztattak le

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség csütörtökön letartóztatott hat embert, akiket azzal gyanúsít, hogy közük volt az Ír Köztársasági Hadseregből (IRA) kivált északír szélsőségeseknek tulajdonított merényletekhez.
Vágólapra másolva!

A Scotland Yard öt, 20-40 év közötti férfit Londonban, egy másikat pedig Liverpoolban vett őrizetbe, és jelezte: a brit főszigeten, feltehetőleg az IRA-ból kivált terroristák által pokolgépes merényletek sorozatával kapcsolatban hallgatja ki őket, továbbá több helyütt házkutatásokat tart.

Tavaly július óta hat londoni robbantást tulajdonítottak IRA-renegátoknak, beleértve egy páncélöklös támadást az MI6 titkosszolgálat székháza és egy taxiba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletet a BBC stúdiói ellen.

A legfrissebb terrorakciót november 3-án hajtották végre Birminghamben, de a bomba csak részben robbant föl, és nem okozott komolyabb sérülést. Mindenesetre hasonló volt a BBC-stúdióknál és a nyugat-londoni Ealing egyik üzletközpontjában elhelyezett pokolgépekhez. Pokolgépek robbantak továbbá a londoni Hammersmith hídnál és egy Hendon negyedbeli postaszortírozónál.