A törzsi vezetők tárgyalni akarnak Omár mollával

Vágólapra másolva!
Afganisztáni törzsi vezetők csütörtökön arról döntöttek egy találkozón, hogy küldöttséget indítanak az ország déli területeire, ahol a tálibok még ellenőrzésük alatt tartanak körzeteket, a konfliktus békés rendezése céljából. Közben arról is érkeznek jelentések, hogy tálib fegyveresek tartanak a pakisztáni határ felé.
Vágólapra másolva!

Hat dél-afganisztáni tartomány törzsi vezetői jelezték, hogy küldöttséget indítanak a még mindig a tálibok kezén lévő, délkeleti Kandahárba a konfliktus békés rendezése céljából. Ezt Malung molla volt kandahári parancsnok és a volt király, Záhir Sah egyik munkatársa, Abdul Halik közölte csütörtökön az afgán határ közelében fekvő, délnyugat-pakisztáni Kvettában, ahol a törzsi vezetők üléseztek.

A vérontás elkerülése végett a törzsi vezetők úgynevezett bölcsek tanácsát küldenek Kandahárba, hogy tárgyaljon a tálib fővezérrel, Mohammed Omar mollával. A törzsfőnökök arra intették a tálibellenes Északi Szövetséget, amely ellenőrzése alá vonta Afganisztán zömét, hogy maradjon távol Kandahártól - mondta Malung.

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség olyan hírekről számolt be, amelyek szerint a tálib mozgalom és az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat mintegy háromezer fegyverese sebesen halad a pakisztáni határ felé. A határvidéken csoportosulnak, nem messze Kvettától. A pakisztáni hadsereg állítólag több egységet vezényelt át a határ környékére, minden bizonnyal azzal a paranccsal, hogy akadályozzák meg a tálibok behatolását pakisztáni területre. A tálibok erőátcsoportosítása arra utalhat, hogy új taktikára, partizánháborúra térhetnek át.

Az Északi Szövetség egyik tisztségviselője azt mondta, hogy a tálib belügyminiszter-helyettes önként Kabulban maradt, az északiak bevonulása után is, és most szemlátomást támogatja széles alapokon álló afgán kormány alakítását.