A Pentagon szerint kétséges Kandahár helyzete

Vágólapra másolva!
Orosz hírügynökségi jelentések szerint szerdán a tálibok fészkének számító Kandahár város nagy részéből is kiszorították az Északi Szövetség egységei a tálibokat. Ezt az Északi Szövetség is később megerősítette. A Pentagon szerint egyelőre kétséges a város helyzete. Más források szerint viszont mind Kandahár, mind pedig a város repülőtere jelenleg is a tálibok kezében van.
Vágólapra másolva!

Az IRNA iráni hírügynökség szerint a tálibok szellemi vezetőjük, Omar molla elnökletével Kandahárban tartott tanácskozáson döntöttek arról, hogy a települést "Afganisztán fővárosává" teszik meg. A jelentés közvetett módon megerősíti, hogy Omar molla továbbra is Kandahárban tartózkodik. A tálibok állítólag arról is döntöttek, hogy áttérnek a gerillahadviselés módszereire.

Abdullah Abdullah, az Északi Szövetség külügyminisztere közölte az iráni állami tévének nyilatkozva azt mondta: Kandahár legnagyobb részét az Északi Szövetség egységei szerdán megtisztították a táliboktól. Erről az orosz Itar-Tassz hírügynökség is értesült szerdán délben. A hírügynökség tádzsik diplomáciai forrásokat idéz, de erről beszélt Ibrahim Hikmat is, a száműzetésben levő afgán kormány tádzsikisztáni nagykövete is. A jelentés szerint a szövetség csapatai a frissen elfoglalt városokban, Dzsalálábádban és Kandahár bizonyos negyedeiben óvatosságból mindössze a rendfenntartásra összpontosítanak, további intézkedéseket egyelőre nem hoztak.

Az Északi Szövetség tádzsikisztáni nagykövete szerdán szintén megerősítette, hogy erőik bevonultak Kandahárba. "Az Északi Szövetség erői a fellázadt helyi lakosság segítségével vonultak be. Kandahár most már a szövetség ellenőrzése alatt áll. Nincs tálib a városban" - mondta Szaid Ibrahim Hikmat Dusanbéban.

A Pentagon szerint ugyanakkor továbbra is kétséges Kandahár helyzete. Richard Myers vezérkari főnök hozzátette, bár a tálibok nagy számban hagyják el Afganisztánt, egyelőre nem tudni, hogy valóban menekülne-e vagy csak újracsoportosítják erőiket.

A CNN hírtelevízió kandahári forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy mind Kandahár, mind pedig a város repülőtere jelenleg is a tálibok kezében van.

Az Afgán Iszlám Sajtóügynökség (AIP) szerint törzsfőnökök és helyi milíciavezérek vették át az irányítást a Kabultól 122 kilométerre délre fekvő Gardézban, Paktia tartomány fővárosában is, a tálibok távozása után.

[origo]