A pilóták elvesztették uralmukat a lezuhant gép felett - a vizsgálat első eredményei

Vágólapra másolva!
A hétfőn New Yorkban lezuhant Airbus utasszállító repülőgép hangrögzítő feketedobozának vizsgálata arra mutat, hogy a pilóták elveszítették uralmukat a gép felett. Rejtélyes zajok hallatszanak a felvételen, de eredetüket még nem azonosították. A hajtómű vizsgálata kizárta, hogy madár repült volna bele.
Vágólapra másolva!

A nyomozást vezető szakember arról nem tett említést, hogy mi okozhatta a zajokat, amelyeknek eredete feltehetően fémtárgyakból származott. Az első csörömpölés után a gép parancsnoka megjegyezte, hogy valószínűleg légörvénybe kerültek. A 14 másodperccel később hallható második zaj után a másodpilóta engedélyt kért a "teljesítmény maximumra" növelésére, ami azt sugallja, hogy az Airbus veszíthetett sebességéből.

A lezuhant gép motorja
Fotó: EPA

Sajtóértekezletén Black másrészről azt is elmondta, hogy a hajtóművek előzetes átvizsgálása alapján arra következtetnek, hogy nem történt belsejükben idegen tárgytól származó sérülés. Így a szakértők kizárják azt a korábbi feltevést is, hogy a szerencsétlenül járt légi jármű egyik hajtóműve egy nagytestű madarat szippantott magába.

Korábban: