Kabulba érkezett a volt afgán elnök

Vágólapra másolva!
Az amerikai védelmi miniszter azt közölte, hogy az al-Kaida terrorszervezetet még korántsem sikerült szétverni, ezért a tálibok sikeres visszaaszorítása ellenére folytatódnak az amerikai légicsapások. Közben az Északi Szövetség már Kandahár ostromára összpontosít, de a tálibok azt üzenték, hogy erőiket átcsoportosították, és Kandahárt sosem fogják feladni. Az Északi Szövetség belügyminisztere azt ígéri: két éven belül választások lesznek Afganiszánban. Kabulba érkezett Rabbani, az 1996-ban elkergetett afgán elnök.
Vágólapra másolva!

Rabbani volt elnök

Hullanak a szakállak

A CNN értesülései szerint Pakisztán több pontjáról is, különböző törzsekhez tartozó férfiakból álló csapatok indultak a tálibok segítségére. Maguk a tálibok pedig azt állítják, hogy erőiket átcsoportosították, Kandahárt és környékét nem fogják feladni. A fővárost, Kabult már szerdán elhagyták a tálibok, és déli irányba, Kandahár felé távoztak. A tálibok pakisztáni nagykövete, Zaif konzultációkra Kandahárba utazott, de a pakisztáni követség folytatja a tevékenységét - jelentette be a követ szerdán. A felszabadult Kabulban, ahogyan az a hétvégén elfoglalt Mazari-Sarifban is tapasztalható volt, a férfiak már másnap kígyózó sorokban álltak a borbélyok előtt, hogy levágassák a szakállukat, amit a szigorú vallási törvények alapján a tálibok idejében kötelezően viselniük kellett. A nők a testüket tetőtől talpig beburkoló burka nevű ruha nélkül, fedetlen arccal jelentek meg az utcán. A rádiókból hosszú évek után ismét zene szólt. Kabultól 40-50 kilométernyire keletre azonban jelenleg is harcok dúlnak a tálib erők és az Északi Szövetség csapatai között.

Mindenkinek helyet kell adni az új kormányban

A Kabulban kialakult hatalmi vákuumra figyelmeztettek a diplomaták, és óvatosságra intették az Északi Szövetséget: ne akarjon egyedül kormányt alakítani. Arra is határozottan felszólították vezetőit, hogy óvakodjanak az erőszakos akcióktól. A szövetség tagjai elsősorban üzbég és tádzsik nemzetiségűek, ezért az afganisztáni lakosság legnagyobb részét kitevő pastuk fenntartásokkal és óvatosan fogadják a hatalomátvételt. Abdullah Abdullah, az Északi Szövetség külügyminisztere megnyugtatásul azt mondta, hogy nem akarnak egyedül kormányozni. A jövőbeni afgán kormány megalakítása és békefenntartás céljából a szövetség az ENSZ segítségét kérte. A vegyes összetételű kormány fontosságára személyesen az amerikai elnök is felhívta a figyelmet, az orosz államfővel folytatott megbeszélései után tartott tájékoztatón. Putyin elnök úgy látja, amint kissé rendeződik a helyzet, az Egyesült Államok helyett az Egyesült Nemzetek Szövetségének kell irányítani a terrorizmus elleni nemzetközi harcot. Abdullah Abdullah szerdai tévényilatkozatában azt mondta: Oszama bin Ladent és Mohammed Omar mollát háborús bűnösnek tekinti, és amint kézre kerítik őket, nyomban nemzetközi bíróság elé kell állniuk. A szövetség egyik kormánytagja beszélt arról Kabulban, hogy értesüléseik szerint Oszama bin Laden már nincs Afganisztánban, hanem valahol Pakisztánban bujkál, akárcsak Omar molla, a tálibok legfőbb vallási vezetője.

Az exkirály hazatérne

Muhammad Záhir Sah afgán exkirály szerdán Rómából üzenetet intézett népéhez, bejelentve, hogy hazatérni készül, de nem uralkodóként, hanem "Afganisztán szolgálójaként". Egyúttal állást foglalt az ország egysége mellett, és óva intett a bosszúállástól. A huszonnyolc éve olaszországi száműzetésben élő volt afgán király üzenetét római rezidenciáján rögzítették még kedden, azzal, hogy az szerda délután hangzik el Afganisztán egész területén, de már napközben átadják a CNN, a BBC és az Amerika Hangja adóinak. Az üzenet szövegét szerdán a La Repubblica című olasz napilap közölte.

"Kedves gyermekeim!" - kezdi angol és pastu nyelvű üzenetét Záhir Sah, majd az iszlám böjti hónap, a ramadán küszöbén hitet tesz az afgán nép egysége mellett. Óva inti a győzteseket (vagyis az Északi Szövetség erőit) attól, hogy bosszút álljanak a bukott tálibokon, és felhívja a figyelmet arra is, hogy tiszteletben kell tartani a népek jogait. "Őrizzétek meg nyugalmatokat, legyetek türelmesek, nagyon hamar visszatérek, hogy hazám szolgálatába álljak, nem mint uralkodó, hanem mint Afganisztán szolgálója" - áll az üzenetben. Az exkirály egységre szólítja fel a különböző afgán csoportokat, hangsúlyozva: Afganisztán jövője a Loja Dzsirga (a "bölcsek tanácsa", vagyis az afgán társadalom legtekintélyesebb tagjaiból álló testület) kezében van. A hamarosan összehívandó tanácsülés olyan kormányt alakít majd, amely az afgán nép egészét képviseli. A most keletkezett politikai légüres teret ki kell majd tölteni - hangoztatja Záhir Sah, aki a "háború urainak" a figyelmét is felhívja arra, hogy tartsák tiszteletben a hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi szabályokat, és megfelelően bánjanak azokkal, akik megadják magukat.

Az elkergetett afgán elnök hazatért

Burhanuddin Rabbani, a tálibok által 1996-ban megdöntött afgán elnök szerdára jelezte hazatérését Dusanbéból, emigrációjának helyéről. A dusanbei afgán nagykövetség egyik illetékese jelezte szerdán, hogy Rabbani egyelőre nem Afganisztán elnökeként, hanem "a felszabadított tartományok vezetőjeként" tér vissza Kabulba. Rabbani hivatalosan is kikiáltja a főváros felszabadítását a tálib uralom alól. Rabbanit, az Északi Szövetség politikai vezetőjét ismeri el az ENSZ és a világ legtöbb állama Afganisztán elnökének.

[origo]