Dzsalálábádból is kiűzték a tálibokat

Vágólapra másolva!
Az afgán főváros után már Dzsalálábád is az Északi Szövetség ellenőrzése alatt áll, mivel a város lakói kedden kivonulásra kényszerítették a tálibokat. A Reuters információi szerint az Északi Szövetség elfoglalta Kandahár repülőterét is.
Vágólapra másolva!

Kabul felszabadulását követően, már a kelet-afganisztáni Dzsalálábád városa sem áll a tálibok uralma alatt. A várost saját lakosai szabadították fel - jelentette az IRNA iráni hírügynökség. A hír szerint a lakosok kedd késő délután kivonulásra kényszerítették a városban állomásozó tálib egységeket.

A tálibok ellen harcoló Északi Szövetség illetékesei azt közölték, hogy immár ők ellenőrzik a várost, és azt is bejelentették, hogy öt újabb tartományt foglaltak el Afganisztánban. A tálib rendszer bukásának újabb jeleként - eltöröltek több, eddigi korlátozást. Mostantól az afgán nők ismét dolgozhatnak és a fiatal lányok újra járhatnak iskolába.

Ugyanakkor az afgán emigráns kormány dusanbei nagykövetségének második embere kedden azt közölte, hogy az afgán ellenzéki erők elfoglalták Kandahárt, a tálibok fő erődítményét. A Reuters információi szerint Kandahárt még nem foglalták el a tálibellenes erők, de kezükre került a várostól 30 kilométerre lévő repülőtér, s ezután törzsi harcosok ezrei vonultak tovább a város felé.