Amerikai repülőgépeket telepítenek Tádzsikisztánba

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok három tádzsikisztáni repülőtérre harci gépeket telepít. Az Afganisztánnal szomszédos Üzbegisztánban és Pakisztánban már hetek óta állomásoznak amerikai csapatok.
Vágólapra másolva!

A szomszédos Üzbegisztánban már használnak egy repülőteret az amerikaiak: ott állomásozik az amerikai 10. hegyivadász hadosztály ezer katonája. Szintén használnak az amerikaiak néhány katonai létesítményt Pakisztánban.

Ezt leszámítva az Egyesült Államok mindeddig viszonylag nagyobb távolságokból - nagyrészt repülőgép-hordozó hajókról, az Arab-tenger térségéből - volt kénytelen Afganisztán légterébe küldeni az ott légicsapásokat mérő gépeit, és ezeknek rendszerint légi üzemanyag-utántöltést is kell biztosítani.

Az amerikai légicsapásokkal sikerült oly mértékben meggyengíteni a tálibok állásait, hogy a tálibellenes Északi Szövetség erői az elmúlt napokban jelentősen előre tudtak törni.

A főváros, Kabul sorsa továbbra is kérdéses. Az afgán főváros lakosságának nagy többsége pastu (ebből az etnikumból kerülnek ki a tálibok is), szemben az Északi Szövetség üzbég és tádzsik harcosaival. A pastukhoz húzó Pakisztán - valamint az e kérdésben kénytelen-kelletlen Iszlámábádhoz igazodó Egyesült Államok - azt szeretné, ha az Északi Szövetség nem foglalná el Kabult.