Elesett a tálibok utolsó északi erőssége is

Vágólapra másolva!
Az Északi Szövetség elfoglalta Kunduzt, a tálibok utolsó északi erősségét. A szövetség csapatai korábban a nyugaton fekvő Herátot is bevették, ezzel megnyílt az út a tálibok központja, Kandahár felé.
Vágólapra másolva!

Az Északi Szövetség bejelnetette, hogy hétfőn elfoglalták az Afganisztán északi részén lévő Kunduzt. Az Abdul Rasid Dosztum tábornok vezette ellenzéki erők a reggeli órákban, hatórás küzdelem után vonultak be a városba. A tálibok közül sokan meghaltak, vagy fogságba estek a harcokban - közölte Dosztum szövetségese, Safi tábornok. Kunduz volt a tálibok utolsó erőssége az északi országrészben - írja az MTI.

Korábban a kulcsfontosságúnak tartott nyugat-afganisztáni Herátot is elfoglalták a szövetség csapatai - jelentette a BBC. Herát elfoglalásával megnyílt az út az ellenzék számára Kandahár felé, amely a tálibok, és így vezetőjüknek, Mohamed Omár molla főhadiszállásának számít.

Heráton keresztül vezetnek a főutak Iránba és Türkmenisztánba. A város bevételekor a jelentések szerint sok tálibot megöltek, és fogságba ejtettek. Az Északi Szövetség fegyveresei ma bevették az északkelet-afganisztáni Tahár tartományban lévő Saratájt is. Öt foglyot is ejtettek, akiket ki is végeztek.

A jelentős győzelmek sorozata pénteken kezdődött, amikor a tálibok ellenfelei hosszú ostrom után elfoglalták az északi területek stratégiai fontosságú városát Mazari-Sharifot. Az Északi Szövetség jelenleg már a Kabul elleni támadásra készül.

Korábban: