<P class="MsoNormal">11 halott egy szibériai helikopter-balesetben

Vágólapra másolva!
Pénteken zuhant le az a helikopter, amelynek roncsait vasárnap találták meg a mentőegységek, a fedélzetén utazó 11 ember holttestével együtt.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy utasszállító helikopter Szibériában. Az eddig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett baleset pénteken történt, de az esetleges tűlélők segítségére siető mentőcsapatok csak vasárnap bukkantak a jármű roncsaira. A fedélzeten utazó tizenegy ember életét vesztette a szerencsétlenségben.

A Mi-8-as típusú helikopter pénteken nyolc hajógyári munkással szállt fel, hogy egy kelet-szibériai, nehezen megközelíthető hajógyárba vigye őket. A baleset után néhány perccel megszakadt a rádióösszeköttetés a pilótával. A mentőegységeknek 48 órára volt szükségük, hogy ráleljenek a gép maradványaira és a szétszóródott holttestekre. Az ügyben vizsgálatot indítottak a hatóságok.

[origo]