Bush szerint nukleáris terrorizmus fenyeget

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök kedden videoüzenetet intézet a közép- és kelet-európai országok varsói tanácskozásának résztvevőihez. Bush közölte, abban az esetben, ha Oszama bin Laden és az al-Kaida nukleáris, kémiai vagy biológiai fegyverekhez jut, az egész civilizáció létét veszély fenyegetheti.
Vágólapra másolva!

Oszama bin Laden és terroristaszervezete, az al-Kaida nukleáris, kémiai és biológiai fegyvereket akar megszerezni. Ezekkel az eszközökkel a kezükben a terroristák az egész civilizáció létét fenyegethetik, közölte George Bush amerikai elnök abban a videonyilatkozatban, amelyet a közép- és kelet-európai országok varsói találkozójának résztvevőihez intézett. A 17 államfő egynapos találkozóján a terrorizmus elleni küzdelemben játszott szerepük megerősítéséről tanácskozik.

Bush kihangsúlyozta, az al-Kaida terroristahálózata a világ több mint hatvan országában tevékenykedik, köztük számos közép- és kelet-európai országban is.

A jelenlévők várhatóan közös politikai nyilatkozatot és cselekvési tervet fogadnak el, amely többek közt tartalmazza a szigorúbb határellenőrzést, a titkosszolgálatok nagyobb együttműködését, valamint a pénzmosás elleni intézkedések megerősítését. Az egynapos találkozón Magyarországot Mádl Ferenc köztársasági elnök képviseli - írja a BBC.