Tálibbarát atomtudósokat tartóztattak le Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Az iszlámábádi rendőrség három vezető atomtudóst tartóztatott le azon a címen, hogy humanitárius célú magántársaságot alapítottak a tálib rezsim támogatására. Gyanítható azonban, hogy a lépés mögött Washington áll, amely attól tart, hogy a pakisztáni nukleáris ipar iszlamista érzelmű személyiségei atomfegyverhez juttatják Oszama bin Laden afganisztáni terrorista hálózatát, az al-Kaidát - írta szombati számában a Le Monde.
Vágólapra másolva!

A francia lap beszámolója szerint a három atomtudós - Basiruddin Mahmud, a pakisztáni atombomba egyik "atyja", aki sokáig a pandzsábi Kusab nukleáris központ vezetője volt, illetve Mirza Juszaf Baig és Abdul Mazsid, akik tavalyig a pakisztáni atomenergia bizottság (PAEC) tagjai voltak - a nukleáris ipar korábbi vezető szakembereiből és katonatisztekből verbuválta a jótékony célú társaságot. A három neves szakembert október 23-án vette őrizetbe a pakisztáni rendőrség, hogy kihallgassa őket a társaság afganisztáni tevékenységéről.

Az Umma Tamír-e-Nau (Muzulmán állam újjáépítése) szervezet az afganisztáni Kandara térségébe, Omar molla felségterületére küldözgetett a közelmúltig gyógyszeres kamionokat, s alkalmanként közbenjárásra vállalkozott a tálibok nevében a pakisztáni hatóságoknál. Együttműködött az Al Rasid Trust nevű vállalkozással is, amelyet a minap tiltottak be az al-Kaida hálózattal fenntartott kapcsolatai miatt.

A Pakistan Observer című lap tudomása szerint Basiruddin Mahmud a tálibokat annak idején hatalomra segítő ISI pakisztáni titkosszolgálattal is meghitt viszonyt ápol. A tekintélyes tudós 1998-ban, 35 évi szolgálat után önként vonult nyugdíjba, tiltakozásul az atomsorompó-szerződés aláírására hajló kormányzati szándékok ellen. A Le Monde ennek kapcsán megjegyzi, hogy a PAEC tagjai között, csakúgy mint az ISI soraiban és a hadsereg egyes köreiben sokan rokonszenveznek Oszama bin Laden fundamentalista eszméivel, ami méltán magyarázhatja a pakisztáni nukleáris fegyver jövőjére vonatkozó amerikai aggodalmakat.

Mint a Le Monde cikke felidézte, a New Yorker a közelmúltban arról közölt értesülést, hogy a pakisztáni nukleáris potenciál eltérítésétől tartva a CIA és a Pentagon felkészült arra, hogy egy izraeli speciális műszaki kommandó segítségével akciót hajt végre a 24 pakisztáni atomtöltet feletti ellenőrzés megszerzése érdekében.

Iszlámábádban időközben cáfolták, hogy Washington a nukleáris fegyverek továbbadását felidéző kockázatokkal kapcsolatos aggodalmairól tájékoztatta volna Pakisztánt, s azt is, hogy a tíz napja letartóztatott tudósokat átadta volna az Egyesült Államoknak. A pakisztáni külügyminiszter a hét közepén fontosnak találta hangsúlyozni, hogy az ország nukleáris fegyverzete "megbízható kezekben van".

A francia lap megjegyzi azt is, hogy a térség másik nukleáris hatalma, a szomszédos India, szintén számításba veszi a pakisztáni atomarzenállal való visszaélés eshetőségét, bár nyilvánosan nem vonja kétségbe, hogy Pakisztán mindent megtesz nukleáris eszközeinek védelmére.

A Le Monde szerint mindezek fényében megkülönböztetett figyelmet érdemel a bécsi központú Atomenergia Ügynökség vezérigazgatójának napokban tett kijelentése arról, hogy a nukleáris terrorizmus veszélye napjainkban "jóval valószínűbb" mint korábban bármikor.