Elhunyt Európa legidősebb asszonya

Vágólapra másolva!
Száztizennégy éves korában elhunyt Európa legidősebb asszonya, az angol Amy Isabel Hulmes.
Vágólapra másolva!

A rekordok Guinness könyvében a kontinens legkorosabbjaként számon tartott hölgy még a viktoriánus időkben, 1887. október 5-én született. Csaknem egész életét a Manchester közelében található Bury városában töltötte mint háztartásbeli. Két lánya, két unokája, 15 dédunokája és 7 ükunokája van.

Amy Hulmes arról is nevezetes volt, hogy minden nap rendszeresen megivott egy-egy Guinness sört kedvenc pubjában. A dohányzásról viszont már harminc éve leszokott, remélvén, hogy azzal meghosszabbíthatja életét. Nem egészen egy hónappal 114. születésnapja után, október 27-én halt meg.

Hulmes csak néhány hónappal ezelőtt vette át a legöregebb európai asszony megtisztelő címét, miután 115 évesen elhunyt az addigi rekorder, a francia Marie Bremont. Brit lapjelentés szerint nemrégiben a most 101 éves brit anyakirályné - II. Erzsébet édesanyja - baráti körben úgy nyilatkozott, hogy feltett célja túlélni Hulmes nemzeti korrekordját.