<P>Délután is folytatódott Afganisztán bombázása</P>

Vágólapra másolva!
Az amerikai légierő szombaton délután ismét bombázta az afganisztáni tálibok állásait, miközben egyes iszlám országok vezetői a hadművelet leállítását sürgették a közelgő muzulmán ünnep idejére.
Vágólapra másolva!

Az amerikai légierő szombat délután ismét bombázta a tálibok állásait az ország észak-keleti részén, a tádzsik határ közelében: ugyanazokra az állásokra mértek csapást, amelyeket az elmúlt egy hétben már háromszor támadtak. Ebben a térségben húzódik a tálibok és az ellenük harcoló Északi Szövetség közötti frontvonal. Az amerikai légierő este két hullámban bombázta Kabult is, mégpedig az afgán főváros keleti, a frontvonalra vezető főút mentén elterülő részét

Kamal Harazi iráni külügyminiszter az IRNA hírügynökség szombati jelentése szerint délkelet-ázsiai körútjáról hazatérve péntek este sürgette, hogy az Egyesült Államok a november közepén kezdődő ramadán idejére függessze fel októberben indított afganisztáni légicsapásait. Teherán a szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadásokat és az afganisztáni amerikai légi hadjáratot egyaránt elítélte. Több iszlám ország szintén a légicsapások felfüggesztését sürgette a ramadán idejére, ám George Bush amerikai elnök pénteken közölte: a muzulmán szent hónap alatt sem szünetel majd a hadművelet.

Pervez Musarraf pakisztáni tábornok-elnök szombaton közölte, hogy a hadjárat felfüggesztéséről tárgyalni kíván a vasárnap Pakisztánba látogató Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel. Musarraf ugyanakkor leszögezte, hogy a kitűzött katonai célokat el kell érni. Mint a Reuters megjegyezte, a pakisztáni elnök mindig rövid hadjárat mellett szállt síkra, mert egy elhúzódó hadművelet az amerikai szándékokat gyanakodva figyelő pakisztáni lakosság mind nagyobb ellenállását, tiltakozását váltaná ki.