Blair Szaúd-Arábiában tárgyal

Vágólapra másolva!
Tony Blair brit kormányfő igyekszik megnyugtatni a szaúd-arábiai vezetőket, hogy az Afganisztán elleni amerikai légitámadások tervezésekor és végrehajtásakor mindent megtesznek a polgári áldozatok elkerülése végett. Blair több arab országot felkeres ezekben a napokban, hogy arab támogatást szerezzen a terrorizmus elleni nemzetközi harchoz, illetve a már elnyert támogatást megszilárdítsa, ahol éppen erre van szükség.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia az iszlám "szülőföldje", területén található e vallás két legfőbb szentélye. Lakossága különösen érzékeny arra, ha egy másik muzulmán államot katonai támadás ér, és ezt a közhangulatot az ország Amerika-barát vezetői semmiképpen sem hagyhatják figyelmen kívül. A szaúdi vezetők azt is fel akarják vetni Blair előtt, hogy szoros összefüggést látnak az izraeli-palesztin viszály és a terrorizmus között. Értésére kívánják adni: meggyőződésük, hogy a Közel-Kelet mindaddig táptalaja marad a terrorizmusnak, amíg nem rendeződik igazságosan az izraeli-palesztin viszály. Ennek elébe vágva Blair kijelentette rijádi sajtóértekezletén, hogy kormánya szerint is lendületbe kell hozni a közel-keleti rendezés folyamatát. A következőképpen foglalta össze a rendezés alapelveit: biztonság Izrael számára, egyenlő elbírálás és önálló állam a palesztinok számára.