A tálibok lakóházak közelébe telepítik állásaikat

Vágólapra másolva!
Az afgán ellenzéki Északi Szövetség parancsnoka arról számolt be, hogy a tálibok egyre több helyen a templomok és a lakókörzetek közvetlen közelébe telepítik az állásaikat, mert ezek támadásánál még fokozottabb figyelemre van szükségük az amerikai pilótáknak.
Vágólapra másolva!

Mohammad Fahim tábornok, az afgán ellenzéki Északi Szövetség parancsnoka a japán Tokyo Shimbun nevű japán lapnak adott szerdai interjújában azt mondta, hogy az amerikai légierő nagyon komoly károkat okozott a táliboknak, a légvédelem teljesen megsemmisült. Arra a kérdésre, hogy az Északi Szövetség által ellenőrzött területeken milyen károk keletkeztek egyes tévesen irányzott amerikai lövések miatt, a parancsnok azt válaszolta, hogy minden katonai műveletnek vannak erős és gyengébb pontjai. Hozzátette, hogy információi szerint a tálibok jelenleg egyre több helyen a templomok és a lakőkörzetek közvetlen közelébe telepítik az állásaikat, mert ezek támadásánál még fokozottabb figyelemre van szükségük az amerikai pilótáknak.

Fahid tábornok elmondta, hogy Kabul elfoglalására csak akkor kíván támadást indítani a szövetség, ha a tálibokat több jelentős városból már sikerült kifüstölniük. Ebben az esetben is el fogják kerülni a harcokat a főváros zsúfolt belső körzeteiben, mert nem akarják csatatérré változtatni azt és minél kevesebb emberáldozatot akarnak. Hozzátette, hogy az Északi Szövetség katonai vezetése folyamatosan kapcsolatban áll az amerikaiakkal, és a műveletek előtt általában egyeztetnek.

[origo]