Bizonyíték bin Laden ellen

Vágólapra másolva!
Az amerikai nyomozók úgy vélik: megtalálták a kapcsolatot a terroristák és a merényleteket kitervelésével gyanúsított Oszama bin Laden szaúdi milliárdos között. Bin Laden egyik Egyesült Arab Emírségekben élő közvetlen tanácsadója különböző összegeket utalt át a gépeltérítőknek.
Vágólapra másolva!

Az átutalásokra szeptember 8-9-én került sor. Sheikh Saeed, akit Musztafa Mohamed Ahmad néven is ismernek, Dubaiból Ahmad néven Floridába folyósított pénzt Mohamed Attának, az egyik gépeltérítőnek. A terrorista ugyanerre a számlára később pénzt küldött vissza, a nyomozók szerint ez volt az úgynevezett felhasználatlan alap. Az al-Kaida minden terrortámadásra nagyobb összeget küld, ugyanakkor szigorúan elszámoltatja a merénylőket.

Sheikh Saeed akkor lett bin Laden közvetlen pénzügyi tanácsadója, amikor a terrorista-milliárdos Szudánban élt. Jelenleg is bin Laden terrorszervezete, az al-Kaida kincstárnoka.

A nyomozók szerint ezzel már egyértelmű bizonyíték van arra, hogy bin Laden áll a merényletek mögött. Eddig csak közvetett bizonyítékok - például e-mail üzenetek áltak az FBI rendelkezésére - írta a Guardian.

Az Egyesült Államokban elrendelték az összes olyan számla befagyasztását, amelyet Ahman néven nyitottak meg. Emellett 25 olyan személy és szervezet számláit is befagyasztották, akik és amelyek az al-Kaidához köthetők.

A nyomozók egyre biztosabbak abban, hogy Mohamed Atta volt a 19 gépeltérítő vezetője.