Papok szerint az óvszernek köszönhető az AIDS elterjedése

Vágólapra másolva!
A dél-afrikai püspökök szerint az óvszer felelős az AIDS elterjedéséért. A papok erkölcsi síkon küzdenének a betegség ellen, és nem hajlandók népszerűsíteni az óvszereket egyházközösségeikben.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai római katolikus püspökök elítélték az óvszerek AIDS elleni használatát - jelentette a BBC. A papok pretoriai tanácskozásukon megegyeztek, hogy a HIV vírus elleni küzdelmet erkölcsi alapokra kell helyezni. A papok többsége úgy vélte, hogy az óvszerek segítettek a betegség elterjedésében.

Egyetlen egyházi személyiség - Kevin Dowling püspök - fordult szembe a többség akaratával, és közölte: az óvszerek nem az életet akadályozzák meg, hanem a halált. Az AIDS ellen küzdő szervezetek szerencsétlennek ítélték a papok elutasító hozzáállását az óvszertilalom feloldásával szemben. Az egyik szervezet vezetője közölte: “az óvszerek segítségével nyílhat módunk arra, hogy lejjebb szorítsuk a betegség terjedését”.

A püspökök nem veszik figyelembe azokat a figyelmeztetéseket, amelyek az óvszerellenes hozzáállásuk miatt érik őket. Egyre többen követelik, oldják fel az óvszertilalmat, hogy meg lehessen akadályozni az AIDS terjedését. Az egészségügyi dolgozók felszólították a közösségek vezetőit, köztük a klérust is, hogy segítsenek az óvszerek minél szélesebb körben való elterjesztésében - írja a BBC.

Még egy katolikus lap is felszólította az egyházi vezetőket, függesszék fel az általános tiltást, legalább azoknak a házaspároknak az esetében, akik közül az egyik AIDS-es. Becslések szerint 25 millióan szenvednek AIDS-ben Dél-Afrikában.

Korábban: