<A name="OLE_LINK6">A britek folytatják Csehországban a reptéri utasszűrést</A>

Vágólapra másolva!
A brit belügyminisztérium a prágai repülőtéren július 18-a óta érvényben lévő kihelyezett brit utasszűrést "rugalmas válasznak" tartja arra, hogy korábban a Csehországból érkezett utasok közül sokan "jogosulatlannak bizonyultak" a belépésre Nagy-Britannia területére.
Vágólapra másolva!

Prágában egyre inkább politikai botránnyá fajul a brit bevándorlási tisztek jelenléte és az általuk végzett utasszűrés. A brit belügyminisztérium szóvivője szerint kormánya még februárban állapodott meg a cseh kormánnyal a prágai repülőtéren alkalmazott brit beutaztatási előszűrés engedélyezéséről.

A szóvivő szerint nemzetiségtől függetlenül minden utasra vonatkozik az előszűrés. Arra a kérdésre, hogy mi a hivatalos brit válasz az eljárást diszkriminatívnak tartó cseh véleményekre, a szóvivő azt mondta, hogy a brit bevándorlási hivatal "nem a faji megkülönböztetés alapján működik", és megismételte, hogy minden egyes utast alávetnek az eljárásnak, tekintet nélkül nemzetiségre, etnikai hovatartozásra.

Arra a kérdésre, hogy a brit kormány tervezi-e a helyszíni utasszűrés kiterjesztését egyéb kelet-európai országokra, köztük Magyarországra, az illetékes azt mondta, hogy tudomása szerint nincs ilyen terv.

Korábban:

Brit nem a cseh cigányokra