Újra megbetegedett Havel

Vágólapra másolva!
A Portugáliában nyaraló Václav Havel cseh köztársasági elnök néhány napja meghűlésben szenved. Állapota nem súlyos, így nem kell hazautaznia.
Vágólapra másolva!

A július közepe óta feleségével a dél-portugáliai tengerparti villájában tartózkodó cseh államfő állapota nem annyira súlyos, hogy vissza kellene térnie Prágába, vagy pedig Portugáliában kellene kórházba utalni.

Ilja Kotík, Havel személyes kezelőorvosa Prágában elmondta, hogy az elnök már elutazása előtt is meg volt fázva. Bohumil Limberk, a prágai Központi Katonai Kórház orvosa és egy nővér gondoskodik a Portugáliában lévő cseh elnökről. "Az orvosok tanácsára az elnök jelenleg nem tehet hosszabb sétákat, a házban kell tartózkodnia. Egyelőre antibiotikumos kezelést kap" - mondta a kezelőorvos. Közölte, hogy a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve Havelnél nagyon nagy figyelmet kell szentelni minden meghülésnek, mert könnyen komplikációk léphetnek fel.

A cseh államfőn 1996-ban súlyos tüdőműtétet hajtottak végre. Eltávolították jobb tüdejének egy részét, mert ott rákos daganatot találtak. Havel immunrendszere a korábbi bebörtönzések, illetve a gyakori megbetegedések következtében jelenleg nagyon gyenge, és ezért az orvosok minden problémát nagyon szigorúan vesznek nála. Az utóbbi években többször is tüdőgyulladása volt.

Havelék július 14-én utaztak Portugáliába, s a kezelőorvos szerint 20 napra tervezték ott-tartózkodásukat. Havel 2000-ben vásárolt egy nyaralót az Atlanti-óceán partján, s kijelentette, hogy nyugdíjas éveit ott akarja tölteni.