Amerika nemet mondott a biofegyverek ellenőrzésére

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok visszautasította azt a jegyzőkönyvtervezetet, amelyet a biológiai fegyverek ellenőrzésére nyújtottak be, és amit 28 ország képviselője elfogadott. Kiotó után ez az újabb elutasítás növelheti a feszültséget az Egyesült Államok és európai partnerei között.
Vágólapra másolva!

Donald Mahley nagykövet ismertette az amerikai álláspontot, melyben nemzetbiztonsági okokra hivatkozott. A nemzetközi diplomácia egy évtizede munkálkodik a megfelelő jegyzőkönyv kidolgozásán, és nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelynek aggályai vannak a magyar tervezettel szemben. Az 1975-ben életbe lépett egyezmény ellenőrzés nélkül nem hatékony. Az ellenőrzést lehetővé tevő jegyzőkönyv megalkotására létrejött bizottság elnöke Tóth Tibor. A genfi értekezlet első munkanapjain 28 ország elfogadta a tervezetet, a többiek kisebb változtatásokat szeretnének. Egyedül az amerikai delegáció vetette el teljes egészében a tervet. Mahley bejelentette, hogy kormánya új egyezményen dolgozik. Az eset igen hasonló a kiotói egyezmény visszautasítása körüli bonyodalmakhoz. Ez az újabb elutasítás tovább növelheti a feszültséget az USA és európai partnerei között.

Az amerikaiak szerint a javasolt ellenőrzési rendszer egyáltalán nem lenne hatékonyabb, és nem rettentené el a biológiai fegyverek kifejlesztésén munkálkodó országokat. Az Egyesült Államok fontosnak tartotta volna az ellenőrző rendszer azonnali kidolgozását, miután megtalálták az irakiak vegyi fegyvereit, most azonban saját tervvel kíván előállni, amellyel egyúttal biztosan megakadályozható az ipari kémkedés is. A tanácskozás következő ülései augusztusban várhatók, lezárása pedig novemberben.