Vágólapra másolva!
Az olasz kormány hétfőn rendkívüli állapotot rendelt el a szicíliai Catania tartományban az Etna fokozódó vulkáni tevékenysége miatt; a cataniai repülőteret ideiglenesen lezárták.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli állapot elrendelése megkönnyíti a mentésre szánt alapok gyors felszabadítását, a mentési-megelőzési munkákban részt vevő alakulatok mozgását, és szükség esetén a lakosok kitelepítéséről hozott döntések végrehajtását.

A lávakitörést kísérő vulkáni hamu- és porfelhő miatt hétfőn már 62 járat fogadását illetve indítását törölte a Fontanarossa repülőtér.

A 3300 méter magas Etna délkeleti kráteréből a múlt hét közepe óta szakadatlan lávafolyam ömlik ki, és halad lassan lefelé, óránként mintegy 150 méteres sebességgel. A vörösen izzó, fortyogó-fröcskölő láva az 5 ezer lakosú Nicolosi település felé halad. A polgári védelem bulldózerekkel gátat rögtönzött, hogy elterelje a lávafolyamot.

A nap során egy másik, mintegy 2500 méter magasan kialakult kürtőből is lávaömlés indult a hegy keleti oldalán a lakatlan Bove-völgy felé. Ez a lávapatak csatlakozott a néhány napja ugyanazon a lejtőn, alig száz méterrel magasabban indult lávaömléshez. A hétfőn kialakult kürtővel együtt már összesen hat nyíláson át ömlik láva a felszínre az Etna mélyéből.

A szakértők abban bíznak, hogy az új lávaömlés csökkenti a feltörő magma nyomását, és így a Nicolosit fenyegető veszélyt. Nicolosi polgármestere azonban attól tart, hogy egy esetleges újabb, a városkához közeli kürtő kialakulása az eddiginél sokkal súlyosabb helyzetet teremt.