Megkezdték a Kurszk kiemelésének előkészítését

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Közel egy évvel azután, hogy az orosz Kurszk tengeralattjáró szerencsétlenül járt a Barents tengeren, vasárnap különlegesen képzett búvárok érkeztek a helyszínre, hogy megkezdjék az előkészületeket a tengeralattjáró kiemelésére. A búvárok nehézdaruk és pontonok segítségével emelik majd ki a 118 főnyi legénységgel elsüllyedt tengeralattjárót százméteres hullámsírjából.

A Kurszk egy robbanás következtében süllyedt el, miközben egy hadgyakorlaton vett részt. Eleinte arra gyanakodtak, hogy a szerencsétlenséget egy idegen tengeralattjáró okozta, de szakértői vizsgálatok megállapították, hogy egy hibás torpedó robbant fel a torpedótérben. A kiemeléskor a hajónak ezt a részét leválasztják a törzsről, hogy elkerüljenek egy esetleges ismételt robbanást.

Korábbi cikkünk:

Megkezdődik a Kurszk kiemelése

(2001. július 9.)