Rekordösszegű kártérítést fizetett New York rendőrök brutalitása miatt

Vágólapra másolva!
Összesen 9 millió dollár kártérítést fizettek egy fekete bevándorlónak, akit a rendőrök súlyosan összevertek, majd szexuálisan zaklattak. A majd 4 éve történtekért két rendőr 30, illetve 15 év börtönbüntetést kapott.
Vágólapra másolva!

New York városa és rendőrsége megegyezett, hogy kifizet egy közel 9 millió dolláros kártérítést egy fekete férfinak, akit súlyosan bántalmaztak és szexuálisan zaklattak a rendőrök. Ez a legnagyobb összeg, amit New York valaha is fizetett rendőri brutalitás miatt. Az egyezség hosszas tárgyalások után, peren kívül született meg.

A Haitiból érkező 34 éves bevándorló, Abner Louima két és fél hónapig volt kórházban, miután 1997 augusztusában bántalmazták a rendőrök. Louimát 1997. augusztus 9-én tartóztatták le egy New York-i night clubnál történt incidens után. A brooklyni rendőrőrsön összeverték, majd egy törött söprűnyelet erőszakoltak a végbelébe.

A rendőrök egyike, Justin Volpe 30 év börtönbüntetést kapott, miután bebizonyosodott, hogy ő a felelős az esetért. Egy másik tiszt, Charles Schwarz 15 évet kapott, mert ő volt az, aki a földre nyomva lefogva tartotta az áldozatot, amíg megbecstelenítették. További két rendőrt azért ítéltek el, mert segédkeztek a dologban.

Az ügy nagy nyilvánosságot kapott, és nemzetközi érdeklődés kíséri. Számos demonstrációt tartottak New Yorkban spanyolok és feketék a rendőrségi brutalitás miatt.

A kártérítés összegét egyébként nem egyben fizetik ki, 5,8 milliót Louimának és gyerekeinek a következő két évtizedben utalnak ki. A sértett eredetileg 150 milliót szeretett volna kapni - írja a BBC.