Vágólapra másolva!
A brit Konzervatív Párt vezérválasztása előtt magyarázkodó nyilatkozatok sorára kényszerült Michael Portillo vezérjelölt, miután etikátlan magatartással vádolták meg.
Vágólapra másolva!

A The Guardian napilap azt állította, hogy John Major kormányának tagjaként Michael Portillo pénzt fogadott el rendezvényeken elmondott beszédeiért, ám ezt elmulasztotta bejelenteni. A brit napilap birtokában lévő dokumentumok szerint a konzervatív politikus több mint 20 ezer fontnyi adomány bejelentéséről "feledkezett meg", amit Major kormányának munkaügyi, majd védelmi minisztereként elmondott beszédeiért kapott a különféle magán-és üzleti találkozókon illetve rendezvényeken. Az összeg Portillo akkori választókörzete pártszervezetének kasszáját gyarapította.

A parlamenti szabályok szerint sem a miniszterek, sem a köztisztviselők nem fogadhatnak el olyan ellenszolgáltatást, amely akárcsak a befolyásolhatóság látszatát kelti. Ha mégis kapnának ilyen jellegű adományt, azt fel kell tüntetni a képviselők érdekeltségi nyilatkozatában, vagy a parlamenti vitákban jelezni kell az üzleti körökhöz kötődő érintettségét.

Portillo még hétfő este ellentámadásba kezdett. Nyilatkozatában minden alapot nélkülözőnek nevezte az állításokat, és kijelentette, hogy a cikk egy Munkáspártot támogató napilap rágalmazása. Elismerte, hogy annak idején gyűjtött adományt pártja és választókörzete pártszervezetének számára, de visszautasította, hogy bármikor etikátlanul járt volna el.

A tory pártvezér választás első fordulójára időzített újságcikk kétségtelen csapást mért a politikus kampányára, hiszen ő a pártvezéri poszt legreményteljesebb várományosára. Az öt vezérjelölt hétfő este a Konzervatív Párt parlamenti frakciója előtt részletesen ismertette programját, válaszolt a képviselők kérdéseire, ám a keddi lapok sokkal inkább foglalkoztak a The Guardian által előásott dokumentumokkal, mint a jelöltek programjaival.