Chiracot nem lehet tanúként kihallgatni

Vágólapra másolva!
Ellentmondásban van a köztársaság elnökének büntetőjogi státusával, hogy tanúként kihallgassák. A különleges pénzalapok magáncélú felhasználásának ügyében javasolták Jacques Chirac elnök kihallgatását.
Vágólapra másolva!

A párizsi fellebbviteli bíróság főügyésze szerint Jacques Chirac francia köztársasági elnök kihallgatásának felvetése a "különleges pénzalapok" magáncélú felhasználásának ügyében jogilag vitatható. Jean-Louis Nadal főügyész hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a párizsi ügyészség javaslata az államfő "tanúként" való kihallgatására ellentmondásban van a köztársaság elnökének büntetőjogi státusával.

A francia főváros ügyészsége július 2-án nyújtotta át javaslatát a főügyésznek Chirac "tanúskodására", hozzátéve, hogy az ügy jelenlegi stádiumában nem feltétlenül van erre szükség. Jean-Pierre Dintilhac ügyésznek kell az esetet a továbbiakban vizsgálnia, és a főügyész véleményét nem kötelező figyelembe vennie. Nadal válaszlevelében azonban figyelmeztette kollégáját: amennyiben az eljárás során szabálytalanságokat észlel, jogi lépéseket tesz azért, hogy a francia legfelsőbb semmítőszék mondja ki az ügyben az utolsó szót.