Nyolcvan rendőr megsérült a szombat éjszakai bradfordi zavargásokban

Vágólapra másolva!
A West Yorkshire-i rendőrség csak nagy nehézségek árán tudta helyreállítani a rendet a szombat éjszakai bradfordi zavargások után. A kivezényelt több mint ezer rendőr közül 80 megsérült, és legalább 28 személyt letartóztattak a közel 1000 ázsiai tüntetőből. A zavargás azután tört ki, hogy egy csoport tüntetni kezdett a Nemzeti Front autóversenye ellen, amelyet Manningham ázsiaiak lakta részén át akartak tartani.
Vágólapra másolva!

A kivezényelt rendőrök és az ázsiai fiatalok összecsapása órákon át tartott. A tüntetők baseball ütőkkel, kalapácsokkal támadtak a rendőrökre; téglákat, üvegeket, petárdákat dobtak feléjük. A tüntetők autókat, épületeket gyújtottak fel; a közeli autószalont is kifosztották.

Több mint 900 rendőrt vezényeltek a helyszínre, de a tömeg majdnem elsodorta a pajzzsal, gumibottal érkező rendfenntartókat. Így a környező városokból még 450 rendőrt vezényeltek a helyszínre.

A rendőrség 12 fehér és 16 ázsiai személyt tartóztatott le, köztük 14 és 56 évesek egyaránt voltak. Egy személyt a hátán megvágták késsel, egy másikat pedig megszúrták a lábán - írta a BBC.

Ajánlat:

A West Yorkshire-i rendőrség honlapja